Vannak klasszikus, mondhatni bevált „receptek” Valentin-napra: képeslap, virág, bonbon, meghitt vacsora otthon vagy egy étteremben, wellness-hétvége… Ha valami kevésbé szokványosra, mégis csendes pillanatokra vágyunk, vagy ha netán totálisan megfeledkeztünk arról, hogy Valentin-nap van, de szeretnénk elvinni valahová párunkat, ne hezitáljunk sokáig: fogjuk meg kedvesünket és menjünk el kirándulni, túrázni. Az időjárás előrejelzések szerint igazán szép, már-már tavaszi időnk lesz, így semmi nem állhat az utunkba - esetleg csak a friss levegővel és mozgással előcsalogatott éhség, de ez is könnyen legyőzhető; nincs jobb a szabad ég alatti pikniknél, szalonnasütésnél, s melegedni picit a tűz mellett. Jól hangzik, nemde? Hogy merre induljunk? Bármerre. Lássunk most négy Budapesthez közeli és négy vidéki tippet, amelyekben mi még sosem csalódtunk.
1. Visegrád
Visegrád a legjobb választás azoknak, akik könnyed kirándulásra vágynak és a Dunakanyar napsütötte panorámájában szeretnének gyönyörködni. Itt ezt a vár ódon falai közül is megtehetik. A fellegvárhoz két irányban is felmászhatunk, egyrészt a Salamon-toronytól, másrészt a Kálvária felől; bármelyiket is választjuk, érdemes mind a két útvonalat bejárni. Ha pedig itt járunk, semmiképp ne hagyjuk ki a Zsitvay-kilátót és az Ördögmalom-vízesést sem. Viszont, ha nincs kedvünk továbbmenni, csak üljünk le a Viktorin-sétány egyik padjánál és figyeljük, hallgassuk az ébredő természetet és egymást.
2. Az „egri vár” romjai (Pilis)
Ki ne látta volna az Egri csillagok filmváltozatát? Ki ne járt volna már a kifejezetten a forgatásokra felemelt „egri vár” romjainál? A rom Pilisborosjenőtől kellemes, emelkedőkkel és erdős szakaszokkal tűzdelt sétával megközelíthető. Utunk a Nagy-Kevély lábainál vezet, a Pilis egyik legszebb részén. Ha egy romantikus piknik a kirándulás fő célja, itt igazán jól fogjuk magunkat érezni, hiszen gyönyörű panoráma vár ránk – kiváltképp, ha fel is mászunk a hegyre -, csend és nyugalom.
3. Holdvilág-árok vagy Rám-szakadék
A Holdvilág-árok és a Rám-szakadék a Visegrádi-hegység legromantikusabb helyei közé tartoznak. Barangolásunk során az ausztriai, szlovákiai túraösvényeket idéző vadregényes környezetben felejthetetlen élménnyel gazdagodunk. Ezeknek a túráknak csak szép időben érdemes nekivágni– tehát most! -, mivel az útvonalak esőben erőt próbálók lehetnek. Erdő, patakmeder, csörgedező patak, friss levegő, fölénk magasodó sziklák, létrák, kapaszkodók. Kaland és romantika egy helyen – jó választás!
4. Erzsébet-kilátó (János-hegy)
Nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy Budapest és a környező helységek, tájak panorámájában gyönyörködjünk. 527 méteren, Budapest legmagasabb pontján, a János-hegy tetején található az Erzsébet-kilátó, ami immáron több mint 100 éve várja a kirándulókat. Innen tiszta időben szabad szemmel akár 70-80 km-re is elláthatunk. A kilátóhoz többféleképpen is eljuthatunk; mehetünk akár a Fogaskerekű felől hosszabb sétával, akár a Gyermekvasúttal vagy Libegővel.
5. Jakab-hegy (Mecsek)
A Mecsekben a legtöbb kiránduló útja a Jakab-hegy és annak környéke felé vezet. Nem véletlenül, hiszen az utak jól és kényelmesen járhatóak – még a kevésbé edzettek számára is -, a túraútvonalak pedig látványban és élményekben kiemelkedően gazdagok. Egymást követik ugyanis a természeti és kultúrtörténeti értékek: izgalmas sziklaképződményeket, fantasztikus kilátópontokat, egykori földvár sáncait, egy pálos kolostor romjait vagy vaskori sírokat is láthatunk akár egy túraösvényt követve.
6. Megyer-hegyi Tengerszem (Zemplén)
A Sárospatak közelében található Megyer-hegyi Tengerszem az utóbbi években kiemelt „médiafigyelmet” kapott, néhány éve az ország legkülönlegesebb természeti gyöngyszemei közé választották. A malomkő-bánya, amelynek a fejtéseiben összegyűlt csapadékvíz ma már helyenként 6,5 méter mély tavat képez, a 15. századtól egészen a 20. század elejéig működött. A tó mellett még a mai napig megtalálhatóak a sziklákba vásott bányászlakok is. A tengerszem Sárospatak felől könnyű sétával – igaz hegymenetben – érhető el, a látvány valóban lenyűgöző.
7. A Cseszneki Vár és környéke (Bakony)
A Bakony észak-déli átkelőjének őrszeme, a Cseszneki Vár egész évben látogatható. A romok több mint 700 év nyomait őrzik magukon. Azoknak, akik szívesen barangolnak ódon falak között és fedezik fel saját szemükkel a múltat, figyelik meg, hogyan alakul át koronként a várak felépítése, funkciója, Csesznek nem fog csalódást okozni. Ha pedig már a várnál vagyunk, érdemes kicsi kitérőt tennünk az alatta lévő Kőmosó-szurdokba, elmenni a látványos és érdekes (csúszós-mászós) Sűrű-hegyi Ördög-likhoz, az extrém sport kedvelői pedig feltétlen próbálják ki az első magyarországi via ferrata útvonalakat.
8. Tihanyi-félsziget
A Tihanyi-félsziget a kirándulók és túrázók jolly jokere az év minden szakában. Tihanyból három különböző hosszúságú és nehézségű körút indul, amelyeket követve felfedezhetjük a város, valamint a félsziget természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit. A legrövidebb a Visszhang-körút, ami a város olyan nevezetességi mentén halad, mint a református templom és harangláb, a Tihanyi Bencés Apátság vagy a IV. Károly Kálvária. A Legenda körút, ahogy neve is mutatja, azokat az emlékeket, színhelyeket mutat be, amelyek Tihanyhoz fűződő legendákhoz és a város történelméhez kapcsolódnak. A Levendula körút a természeti értékekre koncentrál (Belső-tó, Gejzírmezők, Külső-tó), s bemutatja azokat a helyeket, amelyek a levendulatermesztéshez kapcsolódnak.
A képek forrása: SzállásKérés.hu, wikimapia.org